-10%

EGY FÖLDTERÜLET NÖVÉNYTAKARÓJÁNAK VÁLTOZÁSA
Az 1979-ben megjelent könyv hangsúlyos eleme a változás és annak természetrajza. A kötet átmenet a pályakezdő Héj és a későbbi nagy művek között. Kitágul a költői világ, megjelennek benne az indián mitológia elemei, a hopi kultúra motívumrendszere és az amerikai utazások emlékei. Mintha a hang is változna – a tárgyias leírások mellett felerősödik a személyes jelenlét szólama. Haikuk és prózaversek. Georg Trakl Budapesten, a szajlai költő pedig az Erie-csatornánál.Oravecz Imre 1943-ban született SzajlánMi az út? Az áhított cél elérésének eszköze, vagy esetleg maga a cél? Úgy tetszik, hogy az utóbbi. Nem visz sehonnan sehova, így nem jutunk rajta sehonnan sehova. Ennek a megállapításnak természetesen semmi köze a lét úgynevezett hiábavalóságának filozófiájához, amellyel tételessé korcsosult gondolkodásunk netán menten meggyanúsít bennünket. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint az a tény, hogy nem csüggeszt el, hanem ellenkezőleg, fölvidít és megnyugtat. Igen, fölvidít és megnyugtat. Hiszen

Írjon vélemény

Az Ön neve:

Az Ön véleménye:

Megjegyzés: HTML kódok nem engedélyezettek!

Értékelés: Rossz

Írja be az ellenőrző kódot: