-15%

SUHANÓ SZÁRNYAK - S.O.S
Az angol beteg: aki se nem angol, se nem beteg: zsadányi és törökszentmiklósi Almásy László Ede utazó, Afrika-kutató és felfedező. Két mű egy kötetben: a kevéssé ismert Suhanó szárnyak és a korábban kiadatlan S.O.S., ami a cserkészszövetség lapjában látott napvilágot. Az előbbi regény főszereplője ifj. Tass Iván gróf, aki a legjobb barátjával, Kádár Lászlóval az Aero Club budapesti repülőmodell-versenyére készül. Kádár nem utazhat fel a megmérettetésre, ezért az ő modelljét is Tass indítja. A versenyen félreértésből Tasst hozzák ki győztesnek, holott Kádár gépe nyert, és így ő utazhat el Mátraérdre, az Aero Club repülőtáborába. Tass próbálja tisztázni a helyzetet, de senki sem hallgatja meg, illetve a repülés végül annyira magával ragadja, hogy mégis részt vesz a kiképzésen. A táborban megismerkedik Érdy Évával, akibe szerelmes lesz, a lány azonban titokban Berinkey László mérnökbe szerelmes, aki maga is pilóta, illetve akinek repülőgéphangára van a közeli hegytetőn. Miután Iván bevallja a főoktatónak az igazságot, hazaküldik, de Berinkey maga mellé veszi, hogy segítsen az új repülőgépe építésében. Eközben Kádár, akit a főoktató levélben Mátraérdre hívott, megérkezik a táborba, hogy megkezdje a kiképzést. Amikor megtudja az igazságot, nagyon dühös lesz Ivánra, de valahol meg is érti a másik fiút. A történet során feltűnik egy félbolond szlovák bányász, aki némi kommunista ihletettségű bosszút forral a környék arisztokráciája ellen, és végül felrobbantja a Berinkey hangárja melletti Csák-tó vizét felduzzasztó Ferenc József-gátat (ennek során meghal), a hegyről lezúduló árvíz pedig hatalmas katasztrófával fenyeget. Iván Kádár Laci segítségével Berinkey Turul nevű, nyitott vitorlázó gépén megelőzi a szökőárat és előbb a felső malomban élő molnár családját, majd két motoros csendőrt figyelmeztet a veszélyre, akik riadóztatják a víz útjában fekvő Csákfalvát. Majd kényszerleszállást hajt végre, hogy felhívja a Csák-patakon csónakázó Éva és Berinkey figyelmét a veszélyre,

Írjon vélemény

Az Ön neve:

Az Ön véleménye:

Megjegyzés: HTML kódok nem engedélyezettek!

Értékelés: Rossz

Írja be az ellenőrző kódot: