-15%

ERDÉLYI EZREDEK ÉS A SZÉKELY HADOSZTÁLY - KIADATLAN ÍRÁSOK 1914–1942
Szentkereszthegyi Kratochvil Károly (1869–1946) katonatiszt, a Székely Hadosztály parancsnoka. 1894-ben bekerült a bécsi hadiakadémiára, mely intézmény a vezérkar előszobájának számított. Tanulmányai befejezése után nem sokkal, 1900-ban ki is nevezték vezérkari századossá. Képzettségére, képességeire jellemző adat, hogy ekkortól előbb a pécsi hadapród iskola, majd a Ludovika Akadémia tanára lett.A tehetséges fiatal tisztre felfigyeltek az udvarnál is, 1909-től József főherceg két fiának, József Ferenc és László Liutpold főhercegeknek a nevelését irányította. Az első világháború kezdetekor saját kérésére felmentették az udvari szolgálat alól, frontszolgálatra osztották be. 1914 végétől (alezredesként) a mk. nagyváradi 4. gyalogezred parancsnoka lett, ezredével végig járta mind a galíciai, mind az olasz hadszíntereket. Az isonzói csaták során ezrede a Görz közelében emelkedő Monte San Michele magaslat védelmében tüntette ki magát, a hosszú, mostoha körülmények között vívott harcok során egyenruhájuk a felismerhetetlenségig összesározódott, ennek következtében később az ezredet az „agyagemberek” névvel illették. Kratochvil 1917-től a 39. dandár (ennek része volt a 4. ezred) parancsnoka lett. Első világháborús hőstetteiért 1929-ben megkapta a Katonai Mária Terézia-rend lovagkeresztjét. 1918 végén, a háborús vereség után csapatait zárt katonai rendben vezette állomáshelyükre, Nagyváradra, ami a kor körülményei között (Linder Béla hírhedt kijelentése, meg a frontkatonák körében zajló agitáció) jelentős cselekedetnek számított. 1918 novemberében kinevezték az V. erdélyi katonai kerületi parancsnokság élére, Kolozsvárra. Ez (mivel a forradalmi kormányzat hibájából az alakulatok katonái szétszéledtek) tulajdonképpen csak adminisztratív tisztség volt, tényleges haderő nem állt rendelkezésére. 1918 decemberében a románok erdélyi betörését látva erőfeszítéseket tett a fegyveres ellenállás lehetőségeinek megteremtésére, nagy sietséggel szervezte a volt erdélyi ezredek feltöltésé

Írjon vélemény

Az Ön neve:

Az Ön véleménye:

Megjegyzés: HTML kódok nem engedélyezettek!

Értékelés: Rossz

Írja be az ellenőrző kódot: