-15%

ELVÉSZ A NYOM XX.
„Belehalt istenbe, akit nem hitt, de megtalált.” Irodalmi szenzáció: először jelenik meg a kultikus regény az eredeti befejezéssel, mely a hajdani első kiadás sajátja volt eddig. Az író ugyanis a regényfolyam végső lezárását, azaz az utolsó fejezetet két verzióban írta meg, melyek közül csupán egyik volt ismert eddig. A jelen kiadás mindkét szövegverziót tartalmazza, így gyakorlatilag két regényt olvasunk, hiszen a merőben más lezárás újra- és átírja a könyv üzenetét.Egy kis székely faluban a Monarchia legkülönbözőbb tájékairól verbuválódott cserkészek közül hatan elkötnek egy csónakot. A tákolmányt elragadja az ár, azonban mielőtt alázuhanna a zúgóba, megáll a víztömeg fölött, s csak akkor bukik a mélységbe, amikor a gyermekeket a helybéliek mind kimenekítették. A falubeliek csodát emlegetnek, és a hitét vesztett halász, Hiribi úgy dönt: ő is a víz szeszélyére bízza magát, megtapasztalandó, van-e Isten. Ha megmenekül, akkor bizonyára földi erő akasztotta meg a cserkészek csónakját is, ha nem, akkor Isten csodája óvta meg a gyermekeket. Végül Hiribi belevész a zuhatagba – és élete utolsó pillanataiban felülkerekedik kétségein az Isten létéről szóló bizonyosság. Ezzel a történettel indul Wass Albert egyik leghíresebb és kitűnő regénye, s természetesen ennek a hat gyermeknek az élettörténetével ismerkedhetünk meg. Részlet: „Azt mondtam, ugye, hogy a vén Hiribi évekig tagadta azt, hogy van Isten. Azért, mert a fiai meghaltak. De amikor látta, hogy egy evező nélküli csónak, amit hat gyerekkel elragadott a víz, megállt a vízesés fölött, ott ahol nem volt semmi, ami megakassza és addig állt ott, amíg mind a hat gyereket kimentették: akkor az öreg Hiribi arra gondolt, hogy talán mégiscsak van Isten, mindössze ő nem találkozott még vele. Nos tehát ez a vén Hiribi elhatározta, hogy végére jár a dolognak. Tudni akarta, hogy van-e Isten, vagy nincs. Nem csak hinni, hanem tudni. Fogta magát és beült egy másik csónakba, eldobta az evezőt és hagyta, hogy sodorja a víz a csónakot,

Írjon vélemény

Az Ön neve:

Az Ön véleménye:

Megjegyzés: HTML kódok nem engedélyezettek!

Értékelés: Rossz

Írja be az ellenőrző kódot: