-15%

FARKASVEREM - CSABA (KÖTÖTT)
Egy kötetben jelenik meg Wass Albert két első műve, ezúttal az eredeti első kiadások szövege szerint. A magyar regényirodalom évtizedekig rejtett értéke volt a Farkasverem, amely először 1934-ben jelent meg, és amelyért szerzője Baumgarten-díjat kapott. A különöshangulatú, különc figurákat fölvonultató műaz 1920-as évek végén, Erdélyben, a Mezőség kopár és álmosító tájain játszódik.A szerző legendás első kötete mindmáig a legnagyszerűbb körkép a több évszázados elszigeteltségben élő erdélyi Mezőség életéről és egyben a trianoni nemzetcsonkulás után felnövekvő ifjúság lélektani pontossággal megrajzolt „szomorú” és hiteles ábrázolása.„De mennyire író írta! Tamási Áron hangja mellett ma a legbiztatóbb üzenet Erdélyből” – írta a Nyugat 1940-ben a frissen megjelent Csaba regényről, mely most először jelenik meg Magyarországon a szerző 1981-es előszavával, amit az amerikai kiadás elé írt Wass Albert. De olvassuk tovább a Nyugat sorait: „Milyen szomorú regény, már az első kortyban ezt érezzük

Írjon vélemény

Az Ön neve:

Az Ön véleménye:

Megjegyzés: HTML kódok nem engedélyezettek!

Értékelés: Rossz

Írja be az ellenőrző kódot: