SZÁLLSZ TE MÁR, MAGAD… - TÓTH ERZSÉBET KÖLTÉSZETÉRŐL

„Minden költészet (ha hosszú készülődés is) hirtelen lobbanás; muszáj, hogy fény legyen. S hogy marad-e vagy nem, e szorongató kérdés súlyát kell állnia.Tóth Erzsébet költészete, minthogy megalkotta saját mértékét, merőben új. Kiváltképp az egy forma-hajkurászó, a legkülönfélébb esztétikai alakzatok apparátusát egymáshoz tördelő, s emiatt oly annyiszor formai önkívületbe eső irodalmi miliőben. Új attitűd. De nemcsak az. Gyűjtő, vizsgáló, összevető költészet is.Emlékszünk még? „Istennek a madárutat kaptam, / apostoloknak a virágokat.” S ma: „gaz nőtte be ablakaimat / ahol annyit álltam, annyit álmodoztam (…) sajnálom uraim / Aliz már nem lakik itt”. Nem arról van szó, hogy elbocsátja; pláne, hogy kidobná magát. Aliz már másutt szemlélődik. S ha nem fog mindenáron hátat fordítani az örökkévalónak, életéből egy darab élet az időtlenbe lendül. Mondják, az alkotó nem egyszer él. Az, hogy bizonytalan a jövője, nem mentség. Sőt: talán ez kötelezi legnyomósabban. Hogy bonyolult művészetével mi

Írjon vélemény

Az Ön neve:

Az Ön véleménye:

Megjegyzés: HTML kódok nem engedélyezettek!

Értékelés: Rossz Jó

Írja be az ellenőrző kódot: