NEHÉZFÉNY

Tudós költő és kellően esendő ember, ez jut eszembe, amikor Juhász Attila verseskönyvének a végére érek. Valami borzongás fut át rajtam. A lélek finom párája szitál körül, miközben az érzékiség leplezetlen futamai szivárognak át valahonnan, egy másik, de nagyon ismerős világból. Lebegés és káprázat, a valóságok sokféleségének gyakran föl(fül)sértő realitása váltogatja itt egymást, avagy mindkettő egyszerre van jelen… Utóbbi mellett teszem le a voksomat. Tehetem, költőnk szereti az ellentéteket, ahogy az már a címben is megfogalmazódik: „nehéz a fény”. Innen pár lépés csak: fénynehéz a létezés. De ha már a fény is lenyomja az életet, az élőt, akkor hol a remény, van-e remény, kell-e remény, mert a sötét dermesztően közeleg – fogalmazódik meg bennünk a kérdés, amelyre nem e kötettől várjuk a választ. De ez a könyv is segíthet minket a válaszadásban. Hiánydramaturgiával építkező verskompozíciók sorakoznak egymás után a Győrben élő lírikus újabb gyűjteményében; sokféleség és sok az élet-fé

Írjon vélemény

Az Ön neve:

Az Ön véleménye:

Megjegyzés: HTML kódok nem engedélyezettek!

Értékelés: Rossz Jó

Írja be az ellenőrző kódot: