-10%

BUKARESTI NAPLÓ 1978-1988
B. Kovács András riportregényeiben kisebbségi életsorsokat mutat be, ezek a világháború, a diktatúrából való disszidálás, a \'89-es rendszerváltás előzményeire és következményeire, társadalmi kataklizmáira és azok egyéni életpályákra gyakorolt hatására fókuszálnak. A 20. század helytörténeti vonatkozásait feldolgozó kötetei az erdélyi emlékirodalmat is gyarapítják vallomásokat is sűrítő voltuknak, szociográfiai eszköztáruknak tulajdoníthatóan.„Több szálon fut bukaresti naplóm második kötete is, akárcsak az első, a közéleti eseményekhez fűzött megjegyzéseim, elemzéseim párhuzamosan bontakoznak ki a sajtóberkek belső életének leírásával, harmadik szálként magánéletemről, párkeresési kísérleteimről vallok, miközben leírom az átlagpolgár mindennapjainak, közhangulatának alakulását is, családon belüli nemzedéki nézeteltéréseimet szintén. Kiszállásaimon, riportútjaimon az erdélyi közvélemény változásának folyamatába is bepillantást nyertem, a szóbeszédek lejegyzését külön feladatomnak tartottam. Kiemelt figyelemmel kísértem a kisebbségi intézmények sorsát.“2013-tól Kolozsvári András név alatt korábbi és újabb verseit is közli. A két alkotói korszaka közé ékelődő néma évtizedek miatt is lírájában a posztmodern előtti és utáni stílustörekvések összeérnek.

Írjon vélemény

Az Ön neve:

Az Ön véleménye:

Megjegyzés: HTML kódok nem engedélyezettek!

Értékelés: Rossz

Írja be az ellenőrző kódot: