-10%

MOSZKVAI SÉTÁK A TUDOMÁNY KÖRÜL
A könyv Moszkva tudományos emlékeit mutatja be, szobrokat, emléktáblákat, történelmi épületeket. Moszkva Oroszország és korábban a Szovjetunió tudományának és felsőoktatásának központja, és világviszonylatban is jelentős tudományos központ. Nincs még egy város a világon, ahol annyi emlékművel tisztelegnének tudósoknak, mint Moszkvában.A szovjet és orosz tudomány nagy sikereket ért el, amelyek azonban a külső világ számára sokszor ismeretlenek maradtak. Ugyanakkor a politika gyakran eltúlozta az eredményeket, ami bizalmatlanságot szült. A Moszkvában tudósoknak állított emlékművek megismerése segít a tájékozódásban, ha tudatában vagyunk annak, hogy politikai meggondolások gyakran és erősen befolyásolták, hogy kinek állítanak és kinek nem állítanak emlékművet. A könyv az emlékművek ilyen vonatkozásaival is foglalkozik. Megemlékezik nemcsak joggal ünnepelt kiválóságokról, de elpusztított vagy éppen csak elfelejtett nagyságokról is.A bemutatott emlékműveket, sztorijaikat és érdekes, esetenként meghökkentő, de mindig elgondolkoztató emberi vonatkozásaikat nyolc fejezet tárgyalja. A narratívát mintegy 800 fénykép illusztrálja.

Írjon vélemény

Az Ön neve:

Az Ön véleménye:

Megjegyzés: HTML kódok nem engedélyezettek!

Értékelés: Rossz

Írja be az ellenőrző kódot: