-15%

A RENDSZERVÁLTOZTATÁS TÜKÖRREFLEXEI
Ebben a legújabb, Antall József miniszterelnökkel és korával foglalkozó kötetünkben politikustársak és közéleti szereplők reflexiói találhatók. Az első szabadon választott kormányzat iránt érdeklődők kifejezetten e könyv számára készült interjúkat olvashatnak az Antall kormány minisztereivel. Ezen visszaemlékezésekből eddig ismeretlen, vagy kevéssé ismert részletek ismerhetők meg a rendszerváltozatás folyamataiból, a miniszterek életútjából, a korabeli társadalmat foglalkoztató izgalmas kérdésekről, egyebek mellett a kárpótlási folyamatokról, a privatizációról, a taxisblokádról. Sokszínű kép rajzolódik ki olvasás közben: beleláthatunk az egykori döntési folyamatokba is, megismerkedhetünk egy-egy kérdéskörrel kapcsolatos, árnyalt véleményekkel. A kötet második és harmadik részében Antall Józsefről kortárs visszaemlékezéseket, kevéssé közismert interjúit, televíziós nyilatkozatait tesszük közzé, melyek alapján mind személyisége, mind a korabeli gazdasági, politikai helyzet mélyebben megismerhetőbbé, jobban érthetőbbé válik. E kötet szerves folytatása a VERITAS Történetkutató Intézet Antall Józsefről szóló eddigi köteteinek is.

Írjon vélemény

Az Ön neve:

Az Ön véleménye:

Megjegyzés: HTML kódok nem engedélyezettek!

Értékelés: Rossz

Írja be az ellenőrző kódot: