KÉT ŰR KÖZT HÍD

A Nyugat harmadik nemzedékének költői – amikor már az első nemzedék nagyjai is itt-ott feledésbe merülnek – nehezen törik át a hallgatás-elhallgatás homályát. Pedig karakteres életművet mondhatnak magukénak. Egy Weöres Sándor, egy Jékely Zoltán, egy Takáts Gyula, egy Vas István, egy Zelk Zoltán, egy Rónay György, hogy a tragikus sorsú lírikusokat, Radnóti Miklóst és Dsida Jenőt ne is említsem, akkor is érték, ha költészetük csak búvópatakként van jelen a magyar lírában. Mert a búvópatak, minthogy a korízlés folyton változik, bármikor fölbukkanhat, s a véle felszínre került szépség éppoly törvényerővel – a lírai „szédítés” varázslatával – fog bírni, mint az elfogadott klasszikusaink értékfolyama.

Írjon vélemény

Az Ön neve:

Az Ön véleménye:

Megjegyzés: HTML kódok nem engedélyezettek!

Értékelés: Rossz Jó

Írja be az ellenőrző kódot: