-15%

AZ ÖRDÖG ÉS A ZSIDÓK
Joshua Trachtenberg, Amerikában élő német emigráns rabbi és történettudós immár klasszikussá vált műve, amelynek első kiadása 1943-banjelent meg. Mi a zsidókkal szemben hangoztatott vádak valódi értelme? Akár internacionalista kommunista, akár nemzetközi kapitalista, vagy akár egyszerre mindkettő, a zsidó a nyugati civilizáció főellensége. Olyan idegen, aki nem ebben vagy abban az országban az, hanem az egész nyugati társadalomban idegen a szokásaiban, a tevékenységében, az érdekeiben, a jellemében, még a vérében is. Bárhol is él, különálló lény. Ő a világ fő korcsa, aki megfertőzi az irodalmat, a művészetet, a zenét, a politikát és a gazdaságot csalárd befolyásának finom mérgével, kövenként lerombolva a társadalom erkölcsi alapját, míg az menthetetlenül a kezébe nem hullik. Ez a végső célja: a világ meghódítása, átformálása saját kapzsi képére, a világot saját idegen céljainak rabszolgájává tenni. A zsidó középkori képe e tanulmány témája. Viszonylag hosszan kell tanulmányoznunk, mive

Írjon vélemény

Az Ön neve:

Az Ön véleménye:

Megjegyzés: HTML kódok nem engedélyezettek!

Értékelés: Rossz

Írja be az ellenőrző kódot: