-15%

A REMÉNY, AMELY LEGYŐZTE A TENGERT
Dua ez-Zamíl átlagos szíriai lány volt, 2011-ben azonban örökre megváltozott az élete, amikor hazájában polgárháború tört ki. A hadsereg elfoglalta Dua szülővárosát, szigorú kijárási tilalom, áram- és vízkimaradások, valamint erőszakos események nehezítették az életüket. A család úgy döntött, Egyiptomba költözik. Ám néhány hónappal később a kormányt megdöntötték, és a menekültek már ott sem voltak többé biztonságban.Eközben egy fiatal ellenzéki harcos beleszeretett Duába, megkérte a kezét, és meggyőzte, hogy Európában biztonságos és békés jövő vár rájuk. Dua ugyan rettegett a víztől, ráadásul úszni sem tudott, a fiatalok mégis embercsempészekre bízták az életüket, és ötszáz menekült, köztük száz gyerek társaságában nyomorogtak egy rozoga halászbárkán. Négy napja voltak úton, amikor egy másik hajó szándékosan beléjük ment, elsüllyesztette a hajójukat, és magára hagyta az utasokat.Így kezdődött Dua küzdelme a túlélésért. Drámai fordulatokban gazdag, igaz története sok millió menekült emberfeletti küzdelmét mutatja be, akik az életüket kockáztatják egy biztonságosabb jövőért. A szerzőrőlMelissa Fleming az Egyesült Nemzetek Menekültügyi Főbiztosságának(United Nations High Commissioner for Refugees,UNHCR) vezető szóvivője, a menekültkérdés világhírű szakértője. Nevéhez fűződik a szervezet stratégiai és kríziskommunikációs tervének kidolgozása, amelynek segítségével a UNHCR hatékonyabban kommunikálhat a média képviselőivel, a kormányokkal és a menekültekkel. Fleming számos nemzetközi kampányt is irányított, amelyekben nagy hangsúlyt kapott a közösségi média. Korábban a Nemzetközi Atomenergia-ügynökségnél (International Atomic Energy Agency, IAEA) dolgozott, ahol nyolc éven át volt szóvivő, valamint a kommunikációs iroda vezetője, amikor a szervezet Irakban, Iránban és Észak-Koreában végzett feltáró munkája miatt 2005-ben elnyerte a Nobel-békedíjat. Fleming ezt megelőzően az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (Organization for Security and Co-operation in Europ

Írjon vélemény

Az Ön neve:

Az Ön véleménye:

Megjegyzés: HTML kódok nem engedélyezettek!

Értékelés: Rossz

Írja be az ellenőrző kódot: