-10%

KATALIZÁTOR - HOGYAN VÁLTOZTATHATJUK MEG MÁSOK GONDOLKODÁSÁT?
Mi visz rá egy demokratát arra, hogy a republikánusokra szavazzon?Hogyan érhetnénk el, hogy az izraeliek és az arabok bízzanak egymásban?Mivel vehetnénk rá a kamaszokat, hogy eldobják a cigarettát?Miként győzhetjük meg a vevőket, hogy ne a versenytársak termékét válasszák?Mindenki változtatni akar valamin. És rendszerint mindenki meggyőzéssel, erőltetéssel vagy nyomásgyakorlással próbálkozik – pedig létezik egy hatásosabb mód is a gondolkodás megváltoztatására.Jonah Berger, a Wharton Üzleti Iskola marketingprofesszora szerint célravezetőbb, ha katalizátorként viselkedünk. Kutatások segítségével tárja fel a változást lassító vagy ellehetetlenítő öt akadály tudományos hátterét, és esettanulmányokon keresztül mutatja be azokat az elveket, amelyek alkalmazásával egyének vagy szervezetek sikerrel bonthatják le a változás útjában álló korlátokat.Könyvéből hatékony gondolkodásmódot és olyan technikákat tanulhatunk, amelyek révén igazi katalizátor válhat belőlünk – akár egyetlen személyt akarunk megváltoztatni, akár egy teljes iparág működésében próbálunk irányváltást elérni.Ajánlások„Jonah Berger azok közé a kivételes gondolkodók közé tartozik, akik képesek a kutatáson alapuló meglátásokat gyakorlati útmutatással vegyíteni. Hálás vagyok, amiért ettől a mesteri elmétől tanulhattam.”Jim Collins, a Jóból kiváló és A lendkerékhatás a gyakorlatban szerzője, valamint a Tudatosan kiváló című könyv társszerzője„Mindannyiunkat frusztrált már az, amikor próbáltuk megváltoztatni valakinek a véleményét? Jonah Berger lebilincselő könyvében ezt a feszültséget oldja azáltal, hogy megmutatja, hogyan távolíthatjuk el az akadályokat a változás útjából. A Katalizátor megtanít minket arra, hogyan változtathatunk meg bármit.”Charles Duhigg, A szokás hatalma és az Okosabban, gyorsabban, jobban című sikerkönyvek szerzője„A Katalizátor tele van anekdotákkal, tudománnyal és tanácsokkal. Létfontosságú olvasmány mindazok számára, akik változásmenedzsmenttel foglalkoznak. Egy a ritka, letehetetlen üz

Írjon vélemény

Az Ön neve:

Az Ön véleménye:

Megjegyzés: HTML kódok nem engedélyezettek!

Értékelés: Rossz

Írja be az ellenőrző kódot: