-10%
KÉT VÁLASZTÁS CSEHSZLOVÁKIÁBAN - A SZLOVÁK ORSZÁGGYŰLÉS ÉS A KÁRPÁTUKRÁN SZOJM M
-
Termékkód: 9788081019784
-
Kiadó:
KALLIGRAM KÖNYVKIADÓ
-
Szerző: POPÉLY ÁRPÁD
-
Formátum:
-
Oldalak száma:
-
-
Készlet információ: Készleten
-
Fogyasztói ár:
2,250 Ft
2,500 Ft
-
-
-
Az 1938. szeptember 29-i müncheni egyezmény nem csak a szudétanémet területek elvesztését jelentette a csehszlovák állam számára, hanem végzetes következményekkel járt az ország politikai berendezkedésére is, s döntő mértékben hozzájárult a demokratikus jogrend leépítéséhez az ún. második Cseh-Szlovák Köztársaságban. Paradox módon ekkor valósult meg Szlovákia és Kárpátalja Prága által közel húsz éven át elutasított autonómiája, s ekkor választották meg a két autonóm tartomány törvényhozását, a szlovák országgyűlést és a kárpátukrán szojmot.A kötet elsőként tesz kísérletet a két választás történetének, azon belül is elsősorban nemzetiségi vonatkozásainak a feldolgozására. Szerzője a történéseket elsősorban a felvidéki, illetve a kárpátaljai magyarság szemszögéből vizsgálja. A két választás legnagyobb konfliktusforrását a többpártrendszer felszámolása és a választások egypárti jellege mellett azonban nem feltétlenül a magyar kisebbség és a hatalom közötti konfrontáció jelentette, sok