-15%

A SZABÁLYSÉRTÉSI TÖRVÉNY MAGYARÁZATA - 3. ÁTDOLG. KIADÁS
Bár alig több mint öt éves az „új” szabálysértési törvény, a szabálysértési joganyag immár harmadik magyarázatát bocsátjuk útjára, figyelemmel arra, hogy a legutóbbi három évben is számos tartalmi jellegű módosítást eszközölt rajta a jogalkotó (az utolsó módosítások 2017 májusában léptek hatályba, a kötet már ezeket is feldolgozza). Több, a törvényben használt fogalom (például csekély mennyiségű lőszer, robbanóanyag-prekurzor) meghatározásra került, és új tényállások (például közérdekű üzem megzavarása, jogosulatlan közterületi értékesítés, fémkereső műszer jogellenes használata) kerültek a törvénybe. A jogalkotó szabályozta a belföldi jogsegély jogintézményét elzárással is sújtható szabálysértési ügyekben, a fiatalkorúak tekintetében pedig bevezette a felfüggesztett szabálysértési elzárás szankcióját. Kötelezővé tette az előélet miatt elzárásossá váló ügyekben, hogy a szabálysértési hatóság tisztázza a tényállást, a kártérítés szabályainak alkalmazását pedig sértetti kérelemhez kötötte.A kommentár krédója azonban változatlan a korábbiakhoz képest: az „első vonalban” dolgozó jogalkalmazó munkáját szeretné segíteni gazdag esetbemutatással, értelmezéssel, nem elhallgatva a tételes jogi szabályozás diszfunkcióit, esetenként kitérve a bagatell-büntetőjog világát már a születésétől átszövő jogelméleti dilemmákra.A szerzők a módosítások tárgyalása során a korábbi két változathoz képest nagyobb arányban hivatkoznak a legújabb bírói gyakorlatra, a hazai közigazgatási jog irodalmára és publicisztikájára, az ombudsmani állásfoglalásokra, de nem szégyellik azt sem, ha esetenként az internetes hírforrások világából választanak értelmezésre szoruló, precedensértékű jogesetet.A szerzők szükségesnek tartották esetenként a hibás jogesetek bemutatását is annak érdekében, hogy a fellelt joghézagokat bemutassák, és azokra a jogelvek vagy gyakorlati lehetőségek alapján megoldást kínáljanak.A kommentár csaknem ezer oldalas terjedelmét az is magyarázza, hogy itt egy törvényben testesül m

Írjon vélemény

Az Ön neve:

Az Ön véleménye:

Megjegyzés: HTML kódok nem engedélyezettek!

Értékelés: Rossz

Írja be az ellenőrző kódot: