HERMÉS PILLANTÁSA

Nemrégiben, egy szeles hajnalon, a sors különös kegye folytán pillantott rám Hermés, az írástudó és lélekkísérő. Nézése tanács volt: nyaláboljam össze, amit talán érdemes napvilágra hoznom a mélyből, még mielőtt ő maga szegődne kísérőmül – a mélybe. Engedek cinkos-komoly pillantásának, miközben elismerem: késtem vagy száz-kétszáz évet ezekkel a lapokkal. Nem lehetek elég hálás azért, amit a titánoktól kaptam. Akarva-akaratlanul őket évokálja, visszhangozza majd’ minden szavam. Velük értek szót legkönnyebben, noha most élek, és valamilyen szinten szeretem a mát is. Köszönet annak, aki olvasás közben ezt megérti és elfogadja. (A szerző)

Írjon vélemény

Az Ön neve:

Az Ön véleménye:

Megjegyzés: HTML kódok nem engedélyezettek!

Értékelés: Rossz Jó

Írja be az ellenőrző kódot: