-10%

MERÉNYLETEK, GYILKOSSÁGOK A TEGNAP OLASZORSZÁGÁBAN
A tegnap Olaszországa a 20. századi Itália – Nyugat és Kelet ütközési zónája, ahol merényleteket, közönséges és politikai gyilkosságokat hajtottak végre, véres politikai küzdelmek dúltak. Kiadványunk mégsem bűnügyi jellegű krónika, politikatörténeti mű. A főcím ne tévesszen meg senkit, mindössze el kívánjuk kerülni, hogy a politikától megcsömörlött, egyébként érdeklődő és kíváncsi olvasó unottan félretegye.A kiadvány első könyve a kommunista vezető Enrico Berlinguer, a kereszténydemokraták elnöke Aldo Moro és II. János Pál elleni merényleteket tárgyalja megvilágítva a nagy feltűnést keltő esetek titkosszolgálati titkainak olasz és nemzetközi hátterét. Nem tudni pontosan, hogy Berlinguert 1973-ban Bulgáriában meg akarták-e ölni a bolgár titkosszolgák egy autóbalesetnek álcázott merénylettel vagy „csak” figyelmeztetni akarták-e demokratikus elvű politikai irányvonalának káros hatásaira a volt szocialista országokra nézve; jobb lenne úgymond, ha követné az olasz párt is a szovjet modellt. Berlinguer túlélte a merényletkísérletet és „eurokommunista” stílusban folytatta politikáját. Moro esete 1978-ban abszolút szerencsétlen kimenetelű: az olasz kommunistákkal való együttműködéséért az ún. Vörös Brigádok meggyilkolták. Mára már kiderült, olasz és amerikai titkosszolgálati forgatókönyv valósult meg – ellenükre volt Moro és Berlinguer közeledése. Szövevények jellemzik a II. János Pál pápa ellen megkísérelt, végül szerencsés végkimenetelű merényletet, az állítólagosan a KGB megbízatásában bolgár segítséggel cselekvő török Ali Agca lövéseit. A második könyv különféle szicíliai históriák keretében főleg a maffia bűntetteivel foglalkozik, amelyek elválaszthatatlanok a kort meghatározó 1945 utáni hidegháborús viszonyoktól, a bonyolult olasz és a specifikusan szicíliai társadalmi fejlődéstől. A két könyv tematikája elkerülhetetlenné tette a nemzetközi kérdésekbe, egyúttal a nemzetközi politikával járó titkosszolgálati funkciókba, vitatható ügyeikŹbe való betekintést.

Írjon vélemény

Az Ön neve:

Az Ön véleménye:

Megjegyzés: HTML kódok nem engedélyezettek!

Értékelés: Rossz

Írja be az ellenőrző kódot: