-15%

AZ APOSTOLOK HAGYOMÁNYA
Szabados Ádám könyve két nagy kérdésre keresi a választ: beszélhetünk-e történetileg igazolható normatív hagyományról az egyetemes egyház életében, és ha igen, hogyan lehet körülhatárolni ezt a hagyományt. A szerző szerint mindkét kérdésre az apostoli tekintély adja meg a választ. A könyv három nagy részből áll. Az első célja az újszövetségi apostolfogalom kutatástörténetének áttekintése, valamint a fogalom eredetének és egységességének tisztázása, illetve az apostolok tekintélyes körének behatárolása. A második rész a hagyomány eredetének pluralista és formakritikai magyarázatai helyébe javasol olyan alternatívát, amely számol egy kezdeti legitim, megbízható és normatív – hiszen apostoli – hagyomány létezésével. A harmadik rész azt vizsgálja, hogy az apostoli tekintély hogyan működött a hagyománnyal való kapcsolatában – és arra a következtetésre jut, hogy az apostolok tekintélye alá volt rendelve a Jézustól kapott legkorábbi hagyománynak, ugyanakkor egyetlen legitim megfogalmazója is ennek a hagyománynak. Szabados Ádám monográfiája – amely a Károli Gáspár Református Egyetem Hittudományi Karán 2019-ben megvédett doktori disszertációjának átdolgozása – nemcsak hasznos, de végig érdekfeszítő olvasmány is mindenkinek, aki szeretné jobban ismerni és érteni az apostolok szerepét a keresztény hit kezdeti megfogalmazásában.

Írjon vélemény

Az Ön neve:

Az Ön véleménye:

Megjegyzés: HTML kódok nem engedélyezettek!

Értékelés: Rossz

Írja be az ellenőrző kódot: