-10%

AZ ÉLET REJTÉLYE
Simona-Grazia Dima költő, esszéíró, irodalomkritikus, műfordító, publicista Temesvárott született 1958. október 7-én. A temesvári Nyugati Egyetem Filológiai Karán szerzett diplomát, angol nyelv és irodalom és román nyelv és irodalom szakon (1978–1982). Korán debütált, 7 éves korában a Lică maszkja című jelenetével díjat nyert a Temesvári Bábszínház által kezdeményezett, diákoknak meghirdetett versenyen (1966 áprilisában mutatták be). Egyetemi hallgatóként a Filológiai Kar Hyperion Irodalmi Körében tevékenykedett, majd a Pavel Dan Irodalmi Körben, amelynek 1980–1983 között elnöke volt. Miután Bukarestbe költözött, az Euridice Kör aktív tagja lett. Folyóiratban először 1972-ben közölt, első kötete 1985-ben jelent meg a bukaresti Albatros kiadásában. Bukarestben él, tanár, könyvtáros, műfordító, muzeográfus, majd a Román Akadémia szerkesztője, a Román Írók Szövetségének tagja (1990-től), a Román PEN Központ tagja, 2006–2016 között főtitkára, hazáját képviselve nemzetközi irodalmi eseménye

Írjon vélemény

Az Ön neve:

Az Ön véleménye:

Megjegyzés: HTML kódok nem engedélyezettek!

Értékelés: Rossz

Írja be az ellenőrző kódot: