-15%

ÁRKAY - AZ ÉPÍTÉSZET MESTEREI
Kötetünk egy művészcsalád három generációjának öt tagját mutatja be, akiknek egymással öszszefonódó alkotótevékenysége közel egy évszázadot fog át az 1870-es évektől az 1960-as évtizedig. Közülük Kallina Mór, Árkay Aladár és Árkay Bertalan építészek voltak, s a másik két családtag is az építészethez kapcsolódó művészeti ágban alkotott: Árkay Sándor műlakatosként, Árkayné Sztehlo Lily pedig u¨vegablak-tervezőként. Történelmi és stíluskorszakokon átívelő, korábban csak vázlatosan ismert munkásságuk elsősorban Budapest építészeti örökségét gazdagította, de műveikkel számos kisebb-nagyobb hazai településen is találkozhatunk. A családtörténet és így könyvünk központi személyisége az 1868-ban született Árkay Aladár, aki húszévesen az apja, Árkay Sándor műhelyében készülő lakatosmunkákhoz rajzolt terveket, egy évtizeddel később pedig apósa, Kallina Mór tervezőtársaként már olyan jelentős historizáló középületeken dolgozott, mint a budai Várban állt Honvéd Főparancsnokság vagy Budai Vigadó. Le

Írjon vélemény

Az Ön neve:

Az Ön véleménye:

Megjegyzés: HTML kódok nem engedélyezettek!

Értékelés: Rossz

Írja be az ellenőrző kódot: