-15%

JÉZUS ÉS A DÉMONOK IMÁJA
Több mint fél évszázad termését tartja kezében azolvasó, 1952-től 2005-ig. A szerző ’56-ban menekültnyugatra, s Amerikában kötött ki. Diplomáit a Harvard(b.a), majd a Yale egyetemen (m.a., ph.d.) szerezte.1974 óta az általános nyelvészet öt kontinensen ismertprofesszora, szótáríró, folyóiratalapító főszerkesztő,és két 1300 oldalas angol nyelvű, valamint egy 1000oldalas magyar költészeti antológia szerkesztője. Erdélyi református papok, írók és jogászokleszármazottja, Makkai Ádám tízéves kora óta írverseket. Költészetét rendkívüli formakultúra és nyelvileleményesség jellemzi; nem egyszer szabadszájúBabits-ként emlegették. Mélységes Istenbe vetett hit a mozgató ereje, devilágnézetét egyetlen egyház sem befolyásolta annyira,mint Rudolf Steiner antropozófiája, melyet Török Sándorközvetítésével ismert meg még 1956 előtt, s melyetazóta is aktívan követ prózaíró, költő és ikonfestőfeleségével, Arany Ágnessel. Az elmúlt évtizedek alatt külföldi és hazaifogadtatásáról Neményi László idézetekben bővelkedőzárótanulmánya (Tekintélyromboló forradalmiság éshagyománytisztelet Makkai Ádám költészetében) nyújthiteles képet. Ez a kötet egyszerre ünnepli 70. születésnapját ésfél évszázados írói jubileumát. Könyvei Magyarországon„zárolt anyag”-nak minősültek egészen1989–1990-ig. ÖNÁLLÓ MAGYAR NYELVŰ KÖTETEISzomj és ecet. 1966, Los AngelesKá a négyzeten = 13-mal. 1970,ChicagoJupiter szeme. 1990, BudapestCantio Nocturna Peregrini. 1996, ChicagoÚristen! Engedj meghalni! Petőfi Sándor pokoljárása ésmegidvezülése. 2002, 2003, BudapestAz erő. 2003, BudapestANTOLÓGIÁK:In Quest of the \'Miracle Stag\': The Poetry of Hungary I. 1996, 2000, II. 2002, Chicago–BudapestA Csodaszarvas nyomában. 2002,Budapest

Írjon vélemény

Az Ön neve:

Az Ön véleménye:

Megjegyzés: HTML kódok nem engedélyezettek!

Értékelés: Rossz

Írja be az ellenőrző kódot: