-15%

EGYETEMES ÉS REFORMÁTUS - A MÁSODIK HELVÉT HITVALLÁS MAI ÜZENETEI
A kötet szerzői a négyszázötven éves Második Helvét Hitvallás aktuális, inspiráló és további gondolkodásra indító témáival foglalkoznak. A 18 tanulmány négy téma köré csoportosul. A történeti rész a kutatástörténet és a mai fordítás kérdései mellett azt mutatja meg, ahogyan a hitvallás sok szálon kapcsolódik az egyetemes keresztyén (katolikus) hitvallási örökséghez. A második rész a Szentírás fontosságának és értelmezésének kérdéseibe vezet be, hiszen a reformáció egyik legnagyobb hatásának éppen az elmúlt századok gazdag bibliatudományi eredményeit tekinthetjük. Bullinger műve a dogmatika és az etika számos olyan fejezetét érinti, amely a reformáció óta meghatározza református felekezeti identitásunkat. Ezek mellett pedig hitvallásunk olyan gyakorlati teológiai kérdésekkel is foglalkozik, mint az igehirdetés és az istentisztelet. „A rendkívül színes és széles körű tematika éppúgy tükrözi református teológiánk, a tizennyolc szerző gondolkodási sokszínűségét, mint azt a tényt, hogy kere

Írjon vélemény

Az Ön neve:

Az Ön véleménye:

Megjegyzés: HTML kódok nem engedélyezettek!

Értékelés: Rossz

Írja be az ellenőrző kódot: