-15%

FŐURAK A MONARCHIA NAGYKÁVÉHÁZBÓL
A kötet főszereplői: Skublics Laura, Zala szülötte; József nádor egyik unokaöccse, Habsburg Ernő főherceg, aki őt máig titkok övezte körülmények között feleségül vette és négy gyermekük közül a legidősebb fiú, báró Wallburg Ernő, a pesti New York kávéház első aranykorának elhíresült fizetőpincére: az első „főúr”. Foglalkozásának így és akkor született új neve kitörölhetetlenül beépült a magyar nyelv élő szövetébe, viselőjének emléke pedig Budapest művelődéstörténetébe.Ő volt az, aki természetes (vagy törvényes?) atyja halálának évétől, 1899-től egészen 1914-ig változatos eszközökkel próbálta elfogadtatni az Udvarral magas származását, és persze elismertetni, hogy jogosult Ernő tekintélyes vagyona örökösének tekinteni magát és családját.A kalandos magánélet fordulataival bemutatott köztörténelem kitüntetett helyszínei között ott találjuk a Monarchia számos települését, amelyek a história színpadaként szolgálnak, a korabeli közönség fellépésével.Közben megismerjük Magyarország, a város é

Írjon vélemény

Az Ön neve:

Az Ön véleménye:

Megjegyzés: HTML kódok nem engedélyezettek!

Értékelés: Rossz

Írja be az ellenőrző kódot: